Hírolvasó

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

A karácsonyi időszak egyik legfontosabb üzenete ez: Jézus valóban az Isten Fia, minden ember Megváltója. A mai evangéliumban folytatódik Keresztelő János tanúságtétele, aki segít minket abban, hogy ne csak a jászolnál időzzünk, hanem induljunk és előre tekintsünk. A betlehemi Gyermek nem marad örökké csecsemő és nem marad örökké Betlehemben. Napról napra növekszik és elindul. Először Mária és József indul, menekül vele Egyiptomba, Názáretbe visszaérve éveken át ők vezetik, majd pedig felnőttként elindul a saját útján. Jézus tisztában van küldetésével, tudja, hogy azért jött, hogy elvegye a világ bűneit. Tudja, hová vezet útja: a kereszthez, önként vállalja a keresztáldozatot értünk, megváltásunkért.

János felismeri Jézust, amikor megkeresztelkedésekor a Szentlélek leszáll rá és rajta marad. A Lélek ma minket vezet Jézushoz, ő nyitja meg szemünket arra, hogy felismerjük Krisztust az Eucharisztiában, a szentírásban, az egyházi közösségben és embertársainkban. János példája ma is arra hív, hogy nyitott szívvel várjuk és befogadjuk Jézust, aki már itt van közöttünk, de sokszor nem ismerjük fel jelenlétét.

„Íme, az Isten Báránya” – ez a Keresztelő János szájából egykor elhangzott mondat minden szentmisében elhangzik közvetlenül az áldozás előtt. Egyrészt emlékeztet bennünket Jézus áldozatára, másrészt meghív, hogy egyesüljünk az Úrral. A karácsony utáni napokban tovább haladunk a lelki fejlődés útján. Ez a felismerés, a növekedés és a tanúságtétel ideje számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te vagy Isten Báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hálát adunk, hogy eljöttél közénk és megváltottál minket kereszthaláloddal. Kérünk, add meg nekünk a Szentlélek ajándékát, hogy nyitott szívvel felismerjük jelenlétedet életünk eseményeiben! Segíts, hogy tanúságot tudjunk tenni rólad mások előtt szavainkkal és cselekedeteinkkel! Követünk téged, Urunk. Légy világosságunk, erőnk és békénk! Vezess minket a mennyei Atyához, akinek gyermekei vagyunk!

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt. Jn 1,19-28

Elmélkedés

Keresztelő János tanúságtétele, amelyet a mai napon olvasunk az evangéliumban, a karácsonyi időszak fényében mélyebb értelmet nyer. Miközben Jézus születését ünnepeljük, János szavai és cselekedete figyelmeztetnek bennünket, hiszen ő nem önmagára, hanem Krisztusra mutat. János nem önmagát hirdeti, hanem azt, aki „köztünk áll, akit nem ismerünk”. Felszólítás ez számunkra, hogy nézzünk körül és lássuk meg Krisztust!

Karácsony azt üzeni, hogy a láthatatlan Isten láthatóvá válik az emberek között, Isten Fia látható emberi alakban jött el a világba. János azért fontos személy az adventi és a karácsonyi időszakban, mert segít észrevenni a rejtőző Istent, aki nem a világ szemében nagynak tűnő helyeken, hanem a mindennapok egyszerűségében van jelen. János felnyitja szemünket és emlékeztet minket a bűnbánat és a tisztalelkűség fontosságára. János arra tanít, legyek kész visszalépni és engedjem, hogy Krisztus kerüljön a középpontba. Keresztelő János alázatos, nem akar többnek látszani, mint ami. Elismeri, hogy nem ő a Messiás, csupán hang, Isten hangja a messiásra váró nép számára.

Én mire használom saját hangomat? Önmagam építésére vagy mások Istenhez vezetésére? Tudok-e úgy tanúságot tenni, hogy Jézus váljon láthatóvá szavaim és cselekedeteim által?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te látható emberi alakban jöttél el közénk, de mi sokszor mégsem ismerünk fel. Adj nekünk nyitott szívet, hogy felismerjünk téged a csendben, Isten szavában és embertársaink arcában! Segíts, hogy Keresztelő Jánoshoz hasonlóan mi is alázattal tanúid legyünk, és hirdessük jelenléted a világban! Ne engedd, hogy magunkat állítsuk a középpontba, hanem mindig rád mutassunk életünkkel! Készítsd elő szívünk útját, hogy benned találjuk meg a világosságot és az igaz békét!

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna. Lk 2,16-21

Elmélkedés

Elindulás és találkozás

A Katolikus Egyház január 1-jén tartja Szűz Mária, Isten Anyja főünnepét. Ez a nap kiemelten hangsúlyozza Mária különleges méltóságát: ő az Isten Fiának, Jézus Krisztusnak édesanyja. A hittétel, amelyet az efezusi zsinat atyái 431-ben fogadtak el, kimondja, hogy Mária Istenszülő, mivel Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, s személyében elválaszthatatlan az isteni és emberi természet. Ez az ünnep nemcsak Máriára, hanem Jézusra, a megtestesült Igére irányítja figyelmünket. A karácsony utáni nyolcadik napon, a gyermek Jézus körülmetélésének és névadásának napján az Egyház szemlélődve áll Mária előtt, aki hittel és engedelmességgel mondott igent Isten szavára.

Az ünnep evangéliuma felidézi a csendes, mégis az egész emberiség számára sorsfordító éjszakát, Jézus születését. A pásztorok története nem csupán egy kedves jelenet, hanem a hit útjának első állomása. Isten nem az uralkodókat, nem a hatalommal rendelkezőket, hanem az egyszerű pásztorokat választotta ki arra, hogy elsőként lássák meg a világ Megváltóját. Ez már önmagában is evangélium, örömhír az alázatosaknak, akik nyitott szívvel tudják fogadni Isten titkait. „A pásztorok sietve indultak” – így kezdődik az evangélium. Ez a sietség nem a kapkodás jele, hanem a szív sürgetéséé. Megérintette őket az angyalok szava, ezért nem késlekedtek a válasszal. Ha valóban megérint bennünket Isten szava, mi sem maradhatunk közömbösek: mozdulnunk, indulnunk kell. Mi is csak akkor találjuk meg Megváltónkat, ha készek vagyunk hátrahagyni mindazt, ami kényelmes vagy megszokott, és elindulunk abba az irányba, amit Isten mutat nekünk.

Az evangélium azzal folytatódik, hogy a pásztorok „elbeszélték mindazt, amit megtudtak”. Aztán egy elgondolkodtató mondat következik: „Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén.” Lukács evangélista nem mond semmit arról, hogy kikről van szó pontosan, kik csodálkoztak a pásztorok szavain, de úgy tűnik, hogy Márián és Józsefen kívül még vannak mások is jelen. Aki találkozott Jézussal, az nem tudja és nem akarja magában tartani az örömhírt. A pásztorok példája ma is példa a keresztények számára: legyen bátorságunk elmondani másoknak, mit jelent számunkra Jézus! Beszéljünk róla örömmel! Különös figyelmet érdemel Mária alakja és az ő odafigyelése a pásztorokra. Miközben körülötte mindenki csodálkozik és beszél, mert nem tudja szívébe zárni az örömöt, ő „szívébe véste a pásztorok szavait, és gyakran elgondolkodott rajtuk”. Ez az igazi belső, lelki élet kezdete: a megismert igazságok szívbe írása. Mária a szemlélődő ember mintaképe. Ő nem siet az értelmezéssel, nem akar gyors válaszokat. Inkább hallgat, figyel, megjegyez mindent, és engedi, hogy a történések érlelődjenek benne. Nem rögtön tudni akar, hanem befogadja, hordozza az igazságot, és elkezd elmélkedni róla.

A nyolcadik nap eseménye, a körülmetélés és a névadás, bemutatja nekünk a zsidó vallási hagyományt. Jézus belép a választott nép közösségébe. De ez a név, amit kap, túlmutat minden földi néven: Jézus, azaz Isten megszabadít. Nevében ott van az ő küldetése, a kereszt és a feltámadás is. Nem Mária és József választják a nevet, hanem az angyal közli ezt a nevet, amely Isten akarata szerint való. Ez azt tanítja, hogy a gyermek nemcsak az övék, hanem elsősorban Istené. És ez igaz minden emberre, miránk is.

Az egész jelenet – a pásztorok sietve indulása, a találkozás, a tanúságtétel, Mária elmélkedése, a névadás – kijelöli a mi utunkat, a mi feladatunkat is. Meghívást kapunk, hogy bejárjuk ezt az utat, a hit útját, az öröm útját, a tanúságtétel útját. Hajlandóak vagyunk-e elindulni, akarjuk-e befogadni, csendesen szemlélni, majd pedig bátran elmondani az örömhírt? A pásztorok, Mária és József példája adjon nekünk erőt ehhez! Ne a távolban keresd, mert Megváltód ott fekszik szíved jászolában!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, Isten Anyja, hozzád fordulunk az év kezdetén, aki elsőként fogadtad be Isten Fiát az életedbe. Te csendben, hittel és szeretettel mondtál igent az angyal szavára. Vezess minket is az engedelmesség és a bizalom útján! Kísérd lépteinket, oltalmazd családjainkat, és járj közben értünk, hogy életünk mindig Isten felé vezessen! Taníts minket szívünkbe vésni és megőrizni Isten igéjét, hogy Fiaddal egyre mélyebb egységben élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk a világ előtt és életünkkel hirdessük: Jézus a Megváltó!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az év utolsó napja nem csupán egy naptári fordulópont, hanem lelki mérföldkő is. E napon megállunk, visszatekintünk, és átgondoljuk, hogy mi minden történt velünk az elmúlt esztendőben. A karácsonyi időszak különösen is alkalmas arra, hogy lassítsunk, s ne csupán felsoroljuk, hanem szívből megköszönjük Istennek, amit kaptunk, de azt is, amit elvett tőlünk.

Sok minden történt körülöttünk és bennünk az év során: öröm és bánat, egészség és betegség, új élet és végső búcsú, sikerek és kudarcok, nehéz beszélgetések, váratlan fordulatok. Talán elhangzottak részünkről olyan szavak, amelyekkel mély sebet ejtettünk valakin vagy éppen begyógyították valaki régóta hordozott sebét. Talán hozzánk is intéztek olyan szavakat, amelyek megsebeztek minket, vagy amelyek gyógyírként hatottak a mi sebeinkre. Ha most kicsit elcsendesedünk, észrevehetjük, hogy Isten ott volt ezekben a szavakban is, amit mondtunk, s amit nekünk mondtak. Van miért bocsánatot kérnünk és van miért hálát adnunk.

Ma este nemcsak véget ér az esztendő, hanem új lehetőség is kezdődik számunkra. A hálaadásból fakad a remény, hogy Isten, aki eddig hordozott minket és gondunkat viselte, továbbra is kísér minket életutunkon. Aki értelmet adott a múltnak, az a jövőt is meg tudja áldani. Adjunk tehát hálát ne csak a sikerekért és az eredményekért, hanem Isten hűségéért, amely túlmutat az időn, a napokon és az éveken. Isten az örökkévalóságba hív minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Az év utolsó napján szívünk tele van hálaadással. Köszönjük az örömöket, amelyekkel megajándékoztál minket, a próbatételeket, amelyek erősebbé tettek bennünket, és a kegyelmet, amely minden nap kísért minket. Köszönjük a csendet, amelyben meghallhattunk téged, és köszönjük a szavakat, amelyek által szándékaidat közölted velünk. Bocsásd meg, amit elmulasztottunk, és add, hogy a jövő évben nyitottabb szívvel, élőbb hittel, és több szeretettel kövessünk téged! Legyen áldott a neved, mert te vagy a kezdet és a vég, te vagy a múlt, a jelen és a jövő, te vagy az örökkévalóság!

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni”. Mt 2,12-15. 19-23

Elmélkedés

Családban élni

Sokan úgy képzelik el a szenteket, mint akik életük minden helyzetében magabiztosan cselekedtek és soha nem voltak kétségeik afelől, hogy mit vár tőlük Isten. Ha egy kicsit elmélyedünk a szentek életrajzának tanulmányozásában, akkor ennek éppen az ellenkezőjét vesszük észre: nem a megtalálás, hanem a keresés, nem a bizonyosság, hanem a bizalom jellemezte őket. Egy-egy helyzetben nem tudták biztosan, hogy mi a leghelyesebb cselekedet, de bíztak abban, hogy Isten vezeti őket. A Szent Család története is erről tanúskodik. József nem látta előre az eseményeket, nem tudta biztosan, mikor térhetnek vissza otthonukba, ha egyáltalán visszatérhetnek valaha. Mária nem értette, miért kell újszülött gyermekével idegen földre menekülniük. De mégis útnak indultak, mert Isten azt kérte tőlük.

A mai családok sokszor vágyakoznak stabilitásra, biztonságra, előre kiszámítható életre. De az élet sokak számára egészen mást ad. Egy családtag, sajnos olykor éppen a gyermek betegsége, valamelyik szülő munkahelyének elvesztése váratlan helyzetet teremt, költözésre késztetve vagy akár kényszerítve a család valamennyi tagját. Isten nem ígéri, hogy nem lesznek veszélyek és nehézségek az új lakóhelyen, de azt megígéri, hogy mindig azokkal lesz, akik bíznak benne. Valójában a tökéletes körülmények sehol sem léteznek, mert mindenhol helyes döntésekkel kell felelni a kihívásokra, és Isten ezeknek a döntéseknek a meghozatalához nyújt segítséget. Ez az Istenre hagyatkozás szükséges ahhoz, hogy egy család ne félelemben és állandó szorongásban éljen, hanem kitartson értékrendje mellett. Ez a bizalom szükséges ahhoz, hogy a szülők ragaszkodjanak egymáshoz és a kezdeti szeretethez és ne távolodjanak el egymástól. Ez a feltétlen bizalom szükséges ahhoz, hogy a szülők őszintén tudjanak válaszolni gyermekeik kérdéseire, így segítve lelki fejlődésüket.

A Szent Család mai ünnepe arra hív minket, hogy elmélyedjünk Jézus, Mária és József életében, és megtanuljuk tőlük a szeretet, a hűség és a bizalom értékét. Amikor a mai ünnepen felidézzük az ő viszontagságos életüket, akkor példájuk legyen számunkra megerősítés, hogy akkor halad helyes irányba az életünk, ha ezek az erények vezetnek minket.

A Szent Család tagjait is próbára tette az Egyiptomba való menekülés, az évekig tartó bizonytalanság az idegen földön, majd pedig az újrakezdés immár saját hazájukban, az ígéret földjén, Názáretben. Mégis elmondhatjuk, hogy a szeretet és bizalom vezette őket minden helyzetben. Az Egyház mindig azt tanította, hogy a családban a párbeszéd és a meghallgatás kulcsfontosságú. A Szent Család tagjai közötti kommunikáció, a kölcsönös tisztelet és megértés példát mutat minden kor családjai számára. Napjainkban, amikor gyakran elfelejtjük meghallgatni egymást, különösen fontos, hogy időt szánjunk a beszélgetésre és az egymásra figyelésre, amely által sok-sok félreértés elkerülhető. A Szent Család példája arra is ösztönöz bennünket, hogy családjainkban helyet adjunk az imának és az Istenre való figyelésnek. A közösen végzett ima erősíti a családi kötelékeket, és segít abban, hogy együtt teljesítsük Isten akaratát életünkben.

A család a szeretet és az élet bölcsője, azért a családban a legfiatalabb gyermekektől egészen az idős nagyszülőkig mindenkinek törekednie kell arra, hogy a közös otthonban a szeretet, a megértés és a hit légköre uralkodjon. A keresztény családok tagjai legyenek nyitottak a nagyobb család, az Egyház felé, és építsék közösen Isten népének közösségét, amelyben mindenki megtapasztalhatja az elfogadást és segítségnyújtást.

Családban élni nemcsak egyszerűen egy állapot, hanem folyamat, a szeretetben élést és a lelki fejlődést előmozdító folyamat. Olyan folyamat, amely Isten áldásának köszönhetően a boldogságot nyújtja azoknak, akik családban élnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a Szent Családban éltél, taníts bennünket is családként élni! Adj Józsefhez hasonló bátor hitet az édesapáknak, Máriához hasonló szeretetet az édesanyáknak, és engedelmes lelkületet a gyermekeknek! Adj a családtagoknak bizalmat és nyitottságot, hogy az ismeretlenben is felfedezzék jelenléted! Taníts minden családban élőt együtt haladni, egymás terhét hordozni, egymást szeretni akkor is, amikor talán más irányba indulnának! Segíts, hogy ne csak házat, hanem otthont is építsenek! A te békéd legyen minden család állandó útitársa!

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Jn 20,2-8

Elmélkedés

Szent János apostol és evangélista, akit a mai napon ünneplünk, érdekes alakja az evangéliumnak. A tizenkét apostol közül ő a legfiatalabb. Közel állt Jézushoz, az utolsó vacsorán közvetlenül mellette ülhetett, az apostolok közül egyedüliként állt a kereszt alatt, Jézus őrá bízta édesanyját, Máriát. Az evangéliumban csak így nevezi magát: „a tanítvány, akit Jézus szeretett.” Nem név szerint azonosítja magát, hanem a szeretet kapcsolatán keresztül.

Nem tévedés, hogy a karácsony utáni napokban egy húsvéti eseményt olvasunk, amelyben értelemszerűen János szerepel. Ebben a részben a „szeretett tanítvány”, tehát János fut a sírhoz, miután Mária Magdolna húsvét reggelén hírül hozza az apostoloknak, hogy a sír üres. János gyorsabb, előbb ér a sírhoz, de megvárja Pétert, ezzel is kifejezve az Egyházban elfoglalt rendet, Péter elsőségét. Aztán amikor János is belép, lát és hisz. Nincs szó látomásról vagy képzelődésről, de Jézussal való találkozásról sem, hanem csak a leplek és az üres sír látványa ébreszti fel benne a hitet.

János élete erről a Jézus sírjánál született hitről való tanúságtétellel folytatódik, megírja evangéliumát, továbbá a Jelenések könyvét, valamint neki tulajdonítunk három apostoli levelet is. Az apostolok közül egyedüliként természetes halált halt, tehát nem volt vértanú.

Szent János példája arra hív bennünket, hogy mély, bensőséges kapcsolatban éljünk Krisztussal. Nem a hangos szavak, nem a látványos tettek számítanak, hanem az, hogy ott vagyunk-e az Úr mellett, ott állunk-e a kereszt alatt, futunk-e az üres sírhoz, és készek vagyunk-e hinni akkor is, amikor nem látjuk őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te különös szeretettel választottad ki Szent Jánost, hogy tanúságot tegyen dicsőségedről. Add, hogy hozzá hasonlóan mi is közel kerüljünk hozzád, ne csak szóval, hanem szívünk lelkesedésével és szilárd hittel! Taníts minket észrevenni a jeleket, és hinni akkor is, amikor homályban tapogatózunk! Segíts, hogy hűségesek maradjunk akkor is, amikor nehéz életünk keresztjét hordozni! Add nekünk Szent János apostol lelkületét, hogy tanúságtételünk hiteles legyen!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Mt 10,17-22

Elmélkedés

Krisztus születése új életet jelent minden hívő számára, ugyanakkor új tanúságtételt kíván tőlünk. Ezt üzeni nekünk Szent Istvánnak, az Egyház első vértanújának mai ünnepe. Személyét, életét az Apostolok Cselekedeteiből ismerjük. Az egyik első diakónus ő, akit az apostolok választottak ki az özvegyek és rászorulók szolgálatára. István buzgón végzett karitatív tevékenysége mellett kitűnt azzal, hogy bölcsességgel és a Szentlélekkel eltelve hirdette Jézus Krisztus evangéliumát. Beszédeiben bátran szembesítette hallgatóit hitetlenségükkel, ezért a zsidó vallási vezetők haragra gerjedtek ellene, hamis tanúk bevonásával bíróság elé állították, halálra ítélték, majd megkövezték.

Szent István vértanú ünnepén az Egyház nem elvonul karácsony másnapján, hanem újra kimondja az igazságot, amely a világot mindig zavarba hozza. Aki Krisztushoz tartozik, annak élete nem mindig kényelmes. Jézus követése bátor döntést kíván nap mint nap. A tanítvány útja nem könnyű, de mindig célba ér.

Szent István az első volt, aki életével tanúsította: Jézus nemcsak egy tanító, hanem az élő Isten. István nemcsak hirdette az evangéliumot, hanem úgy is élt – irgalmasan, bölcsen, szelíden. Amikor pedig élete veszélybe került, nem magát védte, hanem Krisztust vallotta meg. És a Szentlélek szólalt meg általa.

A világ nem mindig fogadja el, amit képviselünk, s akiről tanúságot teszünk. Lehet, hogy egyesek kigúnyolnak minket, mások pedig közömbösen tekintenek ránk. De Jézus nem azt ígéri, hogy népszerűek leszünk, hanem hogy vele győzni fogunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Szent István vértanúd ünnepén hozzád fordulunk: adj nekünk bátor szívet, hogy soha ne tagadjunk meg téged! Adj alázatos lelket, amely tanúságot tesz rólad minden helyzetben! Taníts minket szeretni azokat is, akik nem értenek velünk egyet, és akik rosszat tesznek nekünk! Ne engedd, hogy a félelem elnémítson bennünket, hanem erősíts a Szentlélek által, hogy hűségesek maradjunk hozzád életünk minden napján, és ragaszkodjunk hitünkhöz a nehézségben is! Szent István vértanú, könyörögj értünk, hogy állhatatosan kövessük Krisztust és elnyerjük az örök életet!